eljött a szombat, elvitte az éj a felhőket s vele az őszt, kellemes nyárvégi délután, gyönyörű helyszín – a kis műfüves pályát katlanszerű domboldal öleli két oldalról, amott a kerítés alatt, ha úgy tetszik, a lábaink alatt hever a főváros. idilli környezet, hófehér felhők tarkítják az eget, a nap ragyog, mintha arany keretbe akarná foglalni az órákat. a pályán két seregnyi beöltözött fiú mozog, az ütemet az edzők diktálják, set, hut, ütemesen koppannak a lábak, egyenes sorba vissza, zajlik a bemelegítés.
alig félóra van hátra, a feszültség lüktet a levegőben kidagadnak az erek a nyakakon, ziháló légvétel, visszafojtott várakozás. mostmár mindjárt elkezdődik, most majd mindjárt kiderül, mennyit ért a sokhónap munka és tanulás, hogy mennyi maradt meg a fejekben az intelmekből, a karokban-lábakban az ezermegezerszer is átgyakorolt mozdulatokból. a kispadon megpihen a dolgos nép, előkerülnek a szendvicsek és a tréfák, a felnőtt csapat tagjai segítik a fiatalokat, pályát festettek, kapukat építettek, hogy a fiúknak csak a játékra legyen gondjuk. megérdemlik, megdolgoztak érte.
ahogy az idő, úgy hullámzik a játék is, a srácok nagy lendülettel vetik bele magukat, küzdenek-futnak, nem sikerül minden elsőre, van ami másodikra sem. a lelkesedés egyre viszi előre őket, noha a szolnoki csapat létszámban és pontokban is föléjük kerekedik. két kupacban a fehér-narancs csapat, a védők és a támadók egymást figyelik, hangosan-halkan bíztatják a másikat. a remény csillog a szemekben, a következő meglesz, vagy az az utáni, kicsit omlik össze a világ, mikor a zöld védelem visz pontot a támadóink ellen. gyűlnek a nézők, a meccs elején üresen tátongó terek megtelnek családtagokkal, barátnőkkel, a bátrabbak-fázósabbak a kispadra is bemerészkednek, a többiek a kerítés túloldaláról figyelik a fiatalokat. félidőben az előny a szolnokiaknál, az edzők próbálnak lelket önteni a szebb napot remélt ifjú titánokba, hamarosan meglátjuk, milyen sikerrel.
hangos szót nem hallani, fegyelmezésre nincs szükség, kizárólag bíztató, pozitív szavakat hallunk Balutól, a fiúkra rá is fér, új lendület kell, vár rájuk még egy dolgos félidő. jót tett a szünet, a szusszanás és a rendrakás a fejekben, feléled a csapat, végre pontot visz az offense, újult erővel, elszántabban harcol a defense. új életre kelnek a playek, hangosabb a bíztatás, még a nap is újra kisüt. csillannak a szemek, a szájak szegletén mosoly bújik elő. egy gyönyörű futás végén megsérül egy fiú, a társak letérdelve, a nevét fennhangon skandálva várják, hogy az orvosi személyzet tegye a dolgát. a sérült harcos saját lábán hagyja el a játékteret, a többiek lelkesedésükből mit sem veszítve készülnek az újabb támadásra. azért a szolnoki fiatalok sem hagyják el a pályát, hamarosan érkezik a válasz a pontokra, ami ezúttal nem zúzza szét a titáni lendületet, kapott pontokra vitt pontcsokor a viszontválasz. a feszültség az idő előrehaladtával tapinthatóvá fokozódik.
bár a diadal elmarad, panaszra nincs ok, az ifjú titánok szezonnyitó mérkőzése után szégyenkezésre nincs oka senkinek, a fiúk ügyesek és lelkesek, jobb napok várnak még rájuk. a mentők elcsomagolnak, a szurkolók elkezdenek szállingózni, a szolnoki partvonal mellől hangosan szól a szép volt fiúk, a titánok oldalán is felhangzik a taps. dicsérő-elbocsátó szavakkal indulnak a fiúk az öltözőbe. bár a kis pálya a hegyoldalban lassan kiürül, még őrzi a völgy a kiáltások visszhangját. azért ez tényleg szép volt, fiúk.
