Egyszer volt, hol nem volt a Margit-szigeten is túl egy Budapest Titans nevű amerikai foci csapat. Mivel messzebb nem találtam, őket választottam. Szerencsémre ők is draftolni akartak és még a salary-cappel sem volt gond. Hamar menedzserkedni kezdtem és kemény munkám gyümölcseként Nomádot is a csapatban üdvözölhették a rajongók. Na de nem növeljük a mátrix nagyságát felesleges információkkal, elvégre az arénáról akarok beszélni!
Szóval az úgy volt, hogy időszámításunk után kétezer valahányban a Titánokkal indultunk egy ilyen aréna kupán. Okosan csináltunk plusz edzéseket még a Margit-szigeten is jócskán túl, hogy miénk lehessen a végső diadal. Aztán eljött a nagy nap. Korán kelés, reggel kimenni a helyszínre, gyorsan átöltözni és meccs, kis pihi, megint meccs, megint pihi, megint meccs és így tovább. A sava-borsa csak az volt, hogy a szünetekben „lelkesen” tanultam a másnapi államvizsgámra, mert akkor épp ahhoz volt kedvem. Nyertünk párat, vesztettünk párat és puff a nap végére is értünk. És nagyon nem tetszett.
Az én hitvallásom szerint gondolkodjon az offense, a defense csak romboljon ész nélkül. Na, erre nem elég, hogy van defense playbook, de most kellett egy külön aréna playbook. Meg utazni edzésre még többet, ja meg az államvizsga. Aztán pörgős meccsek. Természetesen pont mire meccs után betunyulsz, riadót fújnak az edzők, hogy gyerünk melegíteni! Utálok melegíteni, de ha az ember nem akar lesérülni hasznos tud lenni az a kis mozgás. De egy napon belül 3-4 alkalommal ezt eljátszani számomra borzasztóan idegesítő dolog. Na nem ragozom tovább, hogy mi minden nem tetszett, de akkor úgy elég határozottan éreztem, hogy több arénára én biztosan nem megyek!
Aztán idén szerveződött a szekszárdi aréna móka. Hívtak sokan és nem győztem NEM-et mondani a sok invitálásra. Szakáll még meg is akart vesztegetni némi alkoholtartalmú izotóniás itallal. Aztán jött a hír a többiek nagy bánatára, hogy elmarad a torna, én pedig gondoltam, hogy juhéj akkor többet már nem nyaggatnak a csapattársak és minden szupi szuper.
https://www.youtube.com/watch?v=ErFn5wPMIds
Erre jött a Cellect Aréna. Indult minden előröl, de legalább mostanra már tudatosult a csapattársakban, hogy én nem arénázok. Meg is volt a csapat innen-onnan összeharácsolt játékosokból, így hátradőltem nyugodtan és el is képzeltem, hogy szombat reggel edzek egyet, aztán hazasietek, ebédelek és szunyálok egy jót, amíg a csapat tombol és rombol.
Aréna előtti pénteken felhívott Krisztián, hogy mi újság? Nem akarok jönni arénára, mert nincs D-line?! WHAAAAAAAAAAAAAAT?
Szóval gyorsan megtárgyaltuk, hogy mi a szitu, Steki kiesett, egriek közül többen mégsem tudnak jönni, és hogy Fitti vállalta, hogy jön kisegíteni, de az még mindig csak 1 ember a 3 kieső helyett. Az áldott jó lelkem pedig azt suttogta, hogy ha már egy csapat vagyunk, ne hagyjam cserben a többieket, meg hátha ez most jobb lesz és hasonlóak.Végül igent mondtam, és amikor letettem a telefont, csak akkor tudatosult bennem, hogy OH SHIT most mehetek arénára…
Péntek este gyorsan bedobáltam a táskába a cuccokat és megnéztem az aréna kiírást, hogy mi merre hány óra. Gyors esélylatolgatás: a Wolves valószínűleg 3:0-val továbbmegy és a Dunaúj, Miskolc és Titans alakulat közül, akinek 2 győzelme lesz követi őket. Figyelembe véve, hogy milyen szedett-vetett csapattal és kemény 2 edzéssel vágtunk neki (ahol csak Titans játékosok voltak és ott se mindenki, aki indult) azt hiszem jogosan számíthattam arra, hogy 0:3-al búcsúzunk az alapszakasztól, esetleg a Miskolcot megverhetjük, de akkor is relatíve korán szabadulunk.
Mivel a Cellect Aréna is az isten háta mögött zajlott, úgyhogy még egyszer hálás köszönet Krisztiánnak a reggeli fuvarért. Nem is kellett sokat várni, reggel a második meccs Gorillaz-Titans volt, ami hozta is, amit vártam, sőt nem gondoltam, hogy ilyen sokat kapunk majd tőlük. Aztán következett a Miskolc meccs, és jól muzsikált a csapat és minimális elégtételt vettünk az előző évi elődöntőért. (Persze azért nincs bocsánat és még sokszor sokat fognak kapni!). 1:1 tehát a mérlegünk. Aztán Gorillaz-Wolves meccs következett és lám lám a farkasoknak beletört a foguk a gorillákba. Na, itt kezdett gyanús lenni a dolog. Szóval a Gorillaz fog 3:0-val továbbmenni. A farkasok közel sem hozták azt a formát, amit én tőlük vártam, úgyhogy azon kezdtem filózni, hogy basszus, a Titans-Wolves meccs a továbbjutásért lesz idézőjelben élet halál harc. Aztán tényleg az is lett. Elkezdődött a meccs! Az elején gyorsan vezetést is szereztek a farkasok. Első pofon. Lehet, hogy tévedtem és mégsem leszünk nekik akkora kihívás, de legalább mehetünk haza. Itt még nem tudtam, hogy minek örülnék jobban, ha kikapnánk és mehetnénk haza, vagy ha továbbjutnánk és folytatódna a szereplésünk. Félreértés ne essék, a pályán tized másodpercekre se volt kérdés, hogy akin más színű mez van, azt el kell pusztítani bármi áron. Ez csak egy ilyen ambivalens szellemi játék számomra, hogy amíg az offensünk támad, ne unatkozzak. Mindenesetre álltuk a sarat a Wolves ellen és át tudtuk venni a vezetést, aztán a meccs vége felé jött a varázslat, dráma, feltámadás, jedi erő, voodoo átkok, tipp-mix bukások és gazdagodások. Már tök mindegy volt mi történik a pályán a nézőtér őrjöngött, a játékosok önkívületben mindkét oldalon a kommentátorok nem győztek olyan gyorsan beszélni, hogy követni tudják az eseményeket, szóval ha már amerikai foci, akkor használjunk amerikai szavakat, mert mással nem igen tudom leírni, de ez EPIC volt. Valami ilyesmi:
Lényeg a lényeg, kikaptunk és kiestünk mégsem éreztem magam vesztesnek. Az első meccs minden perce gáz volt, a Miskolc ellenni meccsen is ezt éreztem, még ha nyertünk is. Viszont a farkasok ellen nekem valahogy összejött a 110% százalékot beleadni (gyanítom a csapattársaknak is). Egy másodpercig nem volt kérdés, hogy minden playbe tolni kell, ami a csövön kifér és még többet. Nem kellett gondolkozni, ösztönösen éreztem, hogy mikor mit kell tennem, éreztem, hogy az ellenfél mit akar majd és nem éreztem egy másodpercig sem, hogy jobbak vagy erősebbek lennének. Mindig mindenki azt mondja, hogy ha elhiszed, hogy meg tudod csinálni és bízol magadban akkor sikerülni is fog. Igazuk lehet, csak szerintem kell valami x faktor is mellé, vagy lehet, hogy az a plusz adja meg a hitet, hogy sikerülni fog. Valószínűleg SKITTLES kivonat volt a vizünkben és bekapcsolt a BEAST MODE. Szóval ez a meccs nagy élmény volt, szerintem sem Balut sem Krisztiánt nem láttam még meccs után ennyire örülni, pláne, hogy kikaptunk. Szóval bravo TEAM!
Külön élmény volt a régi irányítónkkal, Olivérrel szemben felállni. Mindent meg is tettem, hogy megmutassam neki, milyen szép fényes a padló, de ez sajnos nem jött össze. Azért a szemében néha tükröződött némi zavartság és félelem, vagy a kettő keveréke, de jól állta a sarat, úgyhogy minden jót és sok sikert kívánok neki a továbbiakban is és remélem találkozunk még a pályán.
Viszont ezt a meccset leszámítva még mindig egy nagy tál „köszönöm nem kérek, elég volt” az aréna és én személy szerint örültem, hogy vége és mehetek haza.
Írta és rendezte: #95 Hans von Dunszt Juanita
