Végre, megtörtént, amire a januári válogató óta várok... végre bemutatkozhattam a csapatban.
A térdszalagszakadásom után augusztus végén álltam újra edzésbe, és bizony csak egyetlen egy dátum lebegett a szemem előtt. 2010. szeptember 11. Igen, érdekes a dátum (WTC) és még egy Újpest-Ferencváros is volt szombat este, de egyértelmű volt, hogy ezt a napot a Titánoknak szentelem, ugyanis a Dunaújváros Gorillaz otthonában léptünk pályára a szezon utolsó mérkőzésén, amely számomra életem első "éles" összecsapását jelentette.
Dunaújvárosba Kökővel indultunk neki 11 órakor, kőkemény Defensive Endünk egyébként vad fradi-drukker, így megállapodtunk abban, hogy a meccsünk után valami kis helyi kocsmában megtekintjük az ősi derbi hátralevő részét.
Már a pénteki edzés után ideges voltam kissé, itthon rengeteget gondolkoztam az elmúlt hónapokban tanultakon: "olvasni a falat, nézni az irányítót, követni a futót, jó helyre állni a playeknél...csak el ne szúrd, ha oda kerülsz."
Szombat reggel így viszonylag már korán ki is dobott az ágy, legalább ötször átnéztem, hogy vajob minden elpakoltam-e, nehogy megcsússzak egy esetleges szerelés ellenőrzésen. Budapesten a triatlon világbajnokság miatt hatalmas dugók alakultak ki, így a várost csak 12 óra után tudtuk elhagyni, de percre pontosan a megbeszélt időpontban, azaz 13 órakor befutottunk a dunaújvárosi sporttelepre, ahol a csapat egy része már öltözött. Nem tétlenkedhetünk ekkor már mi sem, gyors öltözés, majd ki a pályára, ahol még több mint másfél óránk volt a kezdésig. Krisztiánnal előző este edzésen már megbeszéltük, hogy Jana hiányában (az egyik legjobb elkapónk és egyben rúgunk térdsérüléssel bajlódik, ez utón is jobbulást kívánok neki) a kirúgásokat valószínűleg én fogom elvégezni, ám ehhez előbb azért Csabival rúgjunk majd egy-két "távolsági versenyt."
Ezt meg is tettük, Csabi pedig nagy örömömre megadta nekem a lehetőséget. Ezután próbaképpen rúgtam pár field goalt is, főedzünk Balu pedig azt mondta, ha lesz ilyen lehetőségünk a találkozó során, akkor ezt rám bízza. Büszke voltam...és vártam a kezdést.
Taktikai megbeszélés következett, felállítottuk a speciális egységeket, a rúgás mellett a kick-off return csapatban is besorolást kaptam, így biztossá vállt, hogy a legelső playben 100%, hogy a pályán leszek.
Bemelegítettünk, majd a játékvezetők leellenőriztek mindenkit és a pénzfeldobás után indulhatott a találkozó: mi nyertük a coin tosst, így a Gorillák kirúgásával indult a játék, valahogy éreztem hogy felém fog szállni a labda, készültem is, de a hazaiak rúgója túlságosan is szélre célzott, így a labda az oldalvonal mellett hagyta el a játékteret, azaz nem kellett megküzdenünk azzal a 11 véresszájúval, akiknek az lett volna a célja, hogy földbe tiporják, legyilkolják azt, akihez a labda kerül.
Sajnos a támadásaink akadoztak ezen a délutánon, csak ritkán jutottunk el first downig, ugyanakkor a védelem meccsben tartotta a csapatot, ez még akkor is igaz, ha egy apró figyelmetlenség miatt vezetést szerzett az ellenfél. Ennek ellenére nem törtünk le, próbálkoztunk kő keményen. A támadó alakzat végre eljutott az ellenfél red zone-jába, már szinte mindannyian felugrottunk, hogy végre…bent van, de….az ellenfél egyik védője lehalászta a labdát, így oda lett a lehetőség. Félidő… kicsit lemeredtem az ácsorgása, de hát természetes, hogy nem vagyok a pályán, ugyanis a rutinosabbak kőkeményen megállítják az ellenfelek. Ennek ellenére Krisztián jelzi, hogy a cserék is készüljenek, ugyanis bármi is lesz az eredmény, pályára fogunk lépni. Persze ekkor már mozogtam, ugyanis a második félidőben én végezhettem el a kirúgást. Szerencsére nem jött közbe semmi extra, így sikerült jól abszolválni ezt a feladatot.
A játék képe a folytatásban sem változott, nem bírtak egymással a csapatok, jók voltak a védelmek, az én időm aztán a negyedik negyed elején jött el, ráadásul egy elég fontos pillanatban, hiszen Krisztián puntja tökéletesre sikerült, két yardról jöhetett az ellenfél. Szerencsére sikerült helyt állnom, és azonnal megállítottuk őket, még egy gang tackle-ben is sikerült részt vennem, végre sáros lett a gyönyörű fehér mezem.
Nem volt már sok hátra, támadóinkat ismét megállították, így vissza a pályára, és mi is megakadályoztuk őket az előre haladásban. A végletekig kiélezett volt a csata, de újabb pont már nem született, így az eredmény már nem változott.
Hazafelé Kökővel Rácalmáson sikerült egy hangulatos kis helyet találni, így még az újpesti 6-0-s gázolást is láttam.
Köszönöm nektek Titánok ezt a szombatot, soha nem felejtem el.
