jövünk a pályára, szól a kocsiban a zene, kommentár a két dal között igazi indiánnyarat ígér mára, nem kell csalódnunk, ezer ágra süt a nap mikor kiérünk a pályára. reggel van még, kisfiúk fociznak, a pálya mellett gyűlik már a Titánok hada, fehér mezek a zöld füvön kiterítve, beborítják félpályától egész hosszan a teret. mindenki mosolyog, hangos beszélgetéssel telik az idő. öltöznek a srácok, a védelem az árnyékban ücsörögve beszéli át a taktikát, az utolsó simítások zajlanak, békés pillanatok ezek, szombat délelőtti piknikhangulat, de mindenki érzi, hogy a tét nagy.
már csak félóra van hátra a kezdésig, a lelátón megjelennek az első nézők, a lányok a vadonatúj egyenruhájukban pózolnak, már egészen biztos: a bíztatásban ezúttal sem lesz hiba.
ready, set, hut! elkezdődik a meccs, egymásnak feszülnek a vállak, csattannak a vállvédők, pörögve száll a labda. egy fiú megsérül, egy emberként szisszen fel a kispad, ne nézz oda, atyaég, eltört a bokája, rohannak a mentők, egy pisszenést sem hallani. az orvosi személyzet teszi a dolgát, rögzítik a sérülést, hordágyon hozzák le a póruljárt Titánt. kizökkentette a srácokat a sajnálatos esemény, a Tigrisek jegyzik az első pontokat.
újabb Titán marad fekve a földön, a nyíregyháziak durvábbak és sokat szabálytalankodnak, a fehér-narancs fiúk nehezen veszik fel a ritmust. futni próbálnak a Titánok, a Tigriseknek úgy látszik minden sikerül a Titánoknak pedig semmi. a második negyed derekán nyíregyházi vezetésnél egyre elkeseredettebben küzd a Titán sereg. harapni lehet a feszültséget a kispadon, aggódással vegyes izgalom ez.
megérkezik a másik mentő, hogy elvigye a sérültet – a mérkőzés helyszíni orvosi jelenlét nélkül nem mehet tovább. a társak tekintetükkel kísérik végig az autót, az úton a por még hosszan kavarog.
futások, dobások mindkét oldalon, a feketéknek szinte minden sikerül, a fehéreknek szinte semmi. a védelem jól dolgozik, a támadófal a félelmetesnek kikiáltott embereket mintha szivacsbábok lennének teszi odébb, de ez mégsem elég. csalódott tekintetek, bosszúság, múlnak a másodpercek, egy térfélcserével elindul a negyedik negyed, titáni oldalon nem tört meg a jég, csak a Tigrisek pontjai gyarapszanak.
nem hoz újat a negyedik negyed sem, néhány szép pillanat marad nekünk csupán a mérkőzésből, egy-egy időben leszedett futás, elkapott labda, végigvitt play.
a lelátón hazai és vendég szurkolók békében férnek meg egymás mellett végig, más sportágban ez nem mindennapos eset. felhangzik a sípszó, a küzdelem végét hirdeti. a feketék örülnek, a fehérek csüggedtek, kézfogás, még egy utolsó taps, mindenki megérdemli, győztes és vesztes egyaránt.
a pálya kiürül, a juniorok bontják a kapukat, a felnőttek itt-ott kisebb csoportokban még átbeszélik azon melegében az élményeket, mások az esti lazítást szervezik. nincs veszve semmi, a csatát ma elvesztettük, de a háborút még meg lehet nyerni…
hazafelé a kocsiban jön a telefon, a fiú bokaszalagja sérült és csontja törött, műteni kell. reméljük, hamar meggyógyul és újra a pályán láthatjuk!