„réges régen, egy messzi-messzi galaxisban…
Ready
Set
Hutt!
Akit tényleg érdekel, hogyan alakult ki, itt van egy szép méretes cikk angolul Ben Zimmer tollából egy rövid, meg egy hosszú verzióval:
Hut! The Story Behind a Football Interjection
A rövid szerint a kifejezés a katonai menetelés alatti vezénylésből alakult ki.
Aki már hallott ilyesmit magyarul, habzó szájjal tajtékozva üvöltő örmestertől (Csapaaaaat, viiiiii-gyáZZ! Lépéés iiiinn-duJJ!)* Na erről van szó, Csak az amerikai hadseregben használják a "figyelem!" (attend) vezényszót is. A második világháborúban terjedt el az a gyakorlat, hogy ezt "Atten-hut!"-nak ejtik.
Na ezt vették át az 50-es években az irányítók.
A hosszú szerint is:
Csak épp közben belekeveri az állatok behivástól kezdve az első világháborús menetelés gyakorlatok hup/hip/hep/hut, 2, 3, 4 módosulását, a John Heisman trófeáről elnevezett edzőt, a hike inditást és a Notre-Dame shift játékait is a meseszövésbe :-)
* Aki véletlenül nem érezte át fiatal korában ennek a szépségét, annak ime egy részlet a hajtás után, Rejtő Jenő: Az elátkozott part c. művéböl:
Potrien chef, az őrmester különleges gonddal vigyázott arra, hogy egyetlen kellemes percet se töltsünk a légióban.
Engem különösen kipécézett. Pedig tisztára véletlen volt, ami történt, mert a bosszúállást megvetem. Ott kezdődött, hogy a mezőn gyakorlatoztunk, az erőd fala mellett. A díszlépést oktatta, ami rendkívül fontos nála. Amikor felsorakoztunk, néhány nyájas szóval vezette be az együttműködést.
- Maguk csirkefogók - kezdte tárgyilagosan. - Most a díszlépést fogjuk gyakorolni. Jegyezzék meg, hogy a légiós díszlépés a legfontosabb ügy a világon. Úgy csapják oda a talpukat, hogy rezegjen az erőd fala. Gazemberek.
Ez volt az első útbaigazítás, amelyet alapul kellett vennünk. Majd rátért a gyakorlatra, és vezényelt.
- Gáááv...u!
Ez a vészes üvöltés amely a "gardez vous" vezényszót sűrítette, és egy szíven talált ember halálordítására emlékeztetett, már többször okozott pánikszerű érzéki csalódást az orani állatkert őrei között, akik azt hitték, elszabadult a bengáli tigris, és a városban garázdálkodik.
Egy zörrenéssel úgy állt a sor, mint a cövek.
Egy álmából felriadt, gyanakvó leopárd rövid horkanása következett:
- Á... os!...
Az "à gauche" nevű fordulat életveszélyes fenyegetéssé átalakított vezényszava volt.
Balra fordultunk.
- E... rt... van... Mösssh!
Ezt az őrmester így írná le:
"En route... En avant marche!"
Meneteltünk.
- E graaap... rd!
Díszlépés. Írva: "En grande parade."
Megy mellettünk és néz. Vörös arca, amelyen hosszú, keskeny, ecsetszerű két bajusz és harmadik ecsetnek egy kecskeszakáll is van, leírhatatlan, megvető gúnnyal néz bennünket.
- Ez mi?... Most bemutatják a Lourdes-ból mankó nélkül hazavánszorgó, sánta zarándokok menetét?... - és kedvesen nevetve bólogat, atyaian vidám lesz: széles vállán rezegnek a vállrózsák. Hátul összefont kezeiben egy botot ráz taktusra, és olykor a térdeit két-háromszor megroggyantja a lépés ütemére, mintha lovaglást utánozna. Kivörösödött arca ezer ráncba húzódik, és szivarbarna fogai kilátszanak a jóízű nevetéstől, és az ecsetek hegye kissé felmered.
Mi pedig megyünk. Jobbra fordult fejünk mereven ül a nyakon, a forróságban úszó porfelhő ingerli a szemet, az orrot, de a nyak mozdulatlan, a magasra emelt, deszkaegyenes láb nyújtott talppal zuhan a földre és csattan...
- Szavamra - jegyzi meg részvéttel -, magukat becsapták. Valaki azt mondta, hogy a légiós szolgálat hízókúra...
...Nyak merev, láb merev, talp sajog, és minden lecsapásnál új porfelhő szakad ki a földből... Egy... kettő... egy... kettő...
- Ez maguknak díszlépés? Ha meglátja az ezredes úr, azt mondja majd nekem: "Mon chef Potrien... hová settenkedik ilyen nesztelenül ez a század?”
Az őrmesternél sűrűn szerepel az előrelátható párbeszéd az ezredessel. A jóhiszemű ezredes ezekben a képzelt beszélgetésekben általában félreérti a század gyakorlatozását. Olykor az egész peloton mibenléte homályos kissé előtte.
"Mondja, kedves Potrien - kérdezi majd álmélkodva -, kik ezek az éltes mosónők katonaruhában?..."
Ilyenkor jótevőnk, Potrien őrmester, előre látja, hogy védelmünkre kel majd.
"Ezek újoncok, mon commandant, de véletlenül kerültek ide, mert a háziorvosuk bebeszélte, hogy a Fort St. Thérèse-ben van a hülyék intézete..."
Az ezredes ilyenkor (ahogy Potrien előre látja) sokáig gondolkozik, elnézi a ténfergő pelotont és azt proponálja, hogy bocsássák a szerencsétleneket a város rendelkezésére lóápolás vagy vakvezetés céljaira.
De Potrienben van szív. Ígéri nekünk, hogy nem egyezik majd bele ebbe a csúfságba.
"Ezt a szégyent ne hozzuk rájuk, mon commandant. Még egy ideig vesződöm velük, azután ne szenvedjenek tovább: halomra lövetem őket."
Az ezredest meghatja a katonáit védő őrmester atyai hangja, és azt mondja majd engedékenyen:
"Hát ahogy gondolja, Potrien, csak ne sok golyót pazaroljanak rájuk. Kár az ólomért.”
Ezt az őrmester belátja és elfogadja a szükségmegoldást: kiköti valamennyit a napra, és otthagyja, amíg meghalnak a lustaságtól. Ez olcsó és tanulságos lesz.
